Több darab
olcsóbb!
Kedvezmények tovább »
Beszámolók
kolloid
fogyasztóktól
Kolloid VÉLEMÉNYEK »

Mire használjuk a kolloidokat?


A Kolloid Arany

Az aranyat az emberiség már a kezdetektők fogva ismeri. Nagy becsben tartott nemesfém, mely évezredeken át a gazdagság szimbóluma volt, ráadásul gyógyászati jelentőségét sem szabad fgyelmen kívül hagyni, sőt!

A régészek az arany korai felhasználása kapcsán jelentős eredményekre bukkantak. A feltárt leletek alapján kiderült, hogy már az ókori egyiptomiak használták az aranyat, mégpedig a fogászatban! Az arany ilyen módon történő alkalmazása évezredekkel megelőzte saját korát, hiszen manapság köztudott, hogy a fogászatban előszeretettel alkalamznak aranyat: évente kb. 13 tonna aranyat használnak koronák, hidak, tömések, protézisek készítéshez. Az arany ideális erre a célra, mivel nem mérgező, könnyen formálható és soha sem kopik el, korrodálódik vagy fakul.

Kolloid arany az egészségért

A középkori Európában a szervezet belsejében gyakorolt hatásait kezdték kiismerni a jótékony nemesfémnek: az arany bevonatú tabletták vagy például az “arany víz” népszerű készítmények voltak. Az alkimisták porított aranyat kevertek az italokba, hogy “megnyugtassák a fáradt végtagokat”. Ez volt az ízületi gyulladás egyik legkorábbi kezelési módja! A reneszánsz korban Paracelsus (1493-1541), akit a modern orvostudományon belül a vegytan és a gyógyszerészet megalapítójának is tartanak, rengeteget kísérletezett a nemesfémekkel, köztük az arannyal is, és számos hatásos gyógyszert fejlesztett ki.

Európán kívül, Kínában az arany helyreállító, regeneráló tulajdonságait nagy becsben tartották. A vidéki falvak lakói a rizst arany érmével együtt főzték, úgy tartották, hogy így pótolhatják a szervezet számára szükséges ásványi anyagokat. Az előkelő kínai éttermekben mind a mai napig előfordul, hogy 24 karátos arany levelet használnak az ételek készítéséhez.

Az orvostudomány fejlődésével az arany lehetséges alkalmazási területei is kibővültek. Az 1900-as évek elején a sebészek gyakorta ültettek arany darabkákat a bőr alá, a gyulladt ízület, a térd vagy a könyök közelébe. Fájdalom -és gyulladácsökkentőként alkalmazták.

A 20. században már ismert volt a kolloid kifejezés. Az első kolloidot, mégpedig a kolloid aranyat Michael Faraday angol kémikus álított elő először 1857-ben.

Az aranykolloid oldat egy jó minőségű és teljesen természetes táplálékkiegészítő, használata maximálisan biztonságos.

  • Hatékony fájdalomcsillapító, duzzanatcsökkentő hatással rendelkezik, javítja az ízületek mozgását
  • Az aranykolloid rendszeres fogyasztásával pozitív változások tapasztalhatóak a koncentráció képességét és az agy működését illetően: Fokozódik a memória működése, felélénkülnek a mentális funkciók.

Tovább az aranykolloid hatásaihoz »

Az aranykolloiddal kutatók szerint szív –és érrendszerünk egészségéért, a hangulatunk javításáért, vagy akár a káros szenvedélyek leküzdéséért is sokat tehetünk.
Dr. Nilo Cairo és Dr. A. Brinckmann a népszerű “Materia Medicacímű könyvben arról írt, hogy az aranykolloid az első számú házi orvosság, amelynek a hagyományos alkalmazási területei közé tartozik a libidó és az energia növelése, a mozgáskoordináció javítása vagy éppen a kreativitás támogatása.



A Kolloid Ezüst


Az ezüstöt már a görög és római időkben is használták antimikrobiális szerként, ételek és italok tartósításához, valamint gyógyászati célokra.
Az amerikai telepesek felfigyeltek arra, hogy a tej nem savanyodik meg, ha ezüst pénzérmét tesznek hozzá. 
Feljegyzések szerint ezüstkolloid oldatot használtak az USA-ban a kaliforniai aranyláz évei alatt, vagy a II. Világháború kirobbanásáig antibiotikumként. Az ezüst-oldat egyértelműen központi szerepet töltött be a gyógyászatban. Természetes baktérium ellenes, vírus -és gombaölő szerként alkalmazták.

Ezüst kolloid oldat külső-belső felhasználásra

Az ezüst kolloid oldat formájában képes kifejteni maximális hatásait az emberi szervezetben. Természetes gombaölő és antibakteriális szer, kitűnő fertőtlenítő.
Belsőleg, antibiotikumként alkalmazható számos betegség kezelésére. Egy kísérlet szerint az ezüstkolloid a szervezetbe jutva 6 perc alatt képes felvenni a harcot közel 650 baktériummal és kórokozóval szemben.

Az ezüstkolloid a „házi patika” kiváló orvossága lehet gombás fertőzések, gyomor –és bélrendszeri problémák, csonterősítés, vagy éppen belső tisztítás esetén.Tovább az Immunerősítő ezüst kolloid oldathoz »

Az arany –és ezüstkolloid együtt, napi rendszerességgel is fogyasztható: támogatják az immunrendszer működését, növelik a vitalitást és az élettartamot. A két oldatot külsőleg, sebkezelésre és a sérült bőrfelület fertőtlenítésére is kiválóan lehet alkalmazni.
Tiszta, természetes és hatékony termékek, melyek természetes formájukban tartalmaznak arany és ezüst részecskéket. Biztonságosan fogyaszthatóak.






Kérem értesítsenek, ha vannak akciók